Tűz, víz, repülő – új klip a Kiestől

Tegnap este a Petőfi TV-n debütált a feltörekvő grunge-rock reménység Kies új klipje, a Tűz, víz, repülő, amit most nálunk is megnézhettek. A videót Peter John Kiss, azaz theRealJP készítette, a zenekar pedig az alábbiakat fűzi hozzá:

„Ez a klip egy merőben más koncepció alapján készült, mint az előző kettő. Eddig inkább a sztorira fektettük a hangsúlyt, mi pedig a háttérben zenélgettünk. Na, ez változott most meg. Itt az volt a célunk, hogy a néző arcba kapja egy Kies koncert hangulatát 3 és fél percben, és ezáltal kedvet kapjon hozzá.

Arról nem is beszélve, hogy ezzel szeretnénk kedveskedni így év végén azoknak, akik eljöttek valamelyik turnéállomásunkra, felszálltak velünk a körhintára és támogattak minket, bármilyen formában. Ez az év elég sűrű volt számunkra, hiszen márciustól egészen december 29-ig dolgoztunk/dolgozunk megállás nélkül, így tudtunk összehozni: egy Ep-t, 3 klippet és egy országos turnét a Fish! vendégeként.

Reméljük tetszik a klip/dal és találkozunk még az év utolsó Kies koncertjén!”

E bizonyos koncert december 29-én a budapesti Corvin Clubban (a volt Corvintetőn) lesz, ahol a banda az Óriás és a Grand Mexican Warlock előtt melegíti majd be a színpadot.