Turnéklippel jelentkezett az All But One

all but one

Új videóval jelentkezett a budapesti gyökerű, de nemzetközi felállású modern slágermetálos All But One csapata. A Bodor Máté (Alestorm, ex-Leander Kills stb.) által alapított banda tavaly hozta ki a német Lifeforce kiadónál a Square One című debütáló lemezét, amelyet ősszel egy másfél hetes Európa-turnén is népszerűsítettek. Ezen a körúton – illetve pár budapesti koncerten – forgatott egy klipet a Mihaszna Film a Fire Sale című számhoz, amit alább lehet nézni.

A turnéról Lerch Péter basszer mesélt nekünk egy kicsit:

Hihetetlen izgalmas volt a turné számomra, már csak azért is, mivel még soha nem volt szerencsém útra kelni ilyen formában. Külön öröm, hogy ebből egy ilyen utánozhatatlan klip született. Hazatérve rengeteget röhögtünk, mikor visszanéztük a végtelen nyersanyagot, amit az út alatt rögzítettünk, és nagyon hálásak vagyunk a Mihaszna Film-es Nagy Viktor barátunknak, amiért végig elkísért minket, és végtelenül őszinte formába öntötte a kalandozásainkat. Főleg a bensőséges hangulata miatt, nekünk mindig is egy szívmelengető emlék marad.

Tizenegy nap alatt kilenc alkalommal játszottunk, javarészt német városokban, de már a második koncerten megvolt a színpadon az az összhang, ami a több éves barátság és közös munka alatt már személyesen kialakult. Szerencsésnek érzem magunkat, hiszen ismervén az általános jelenlegi nehézségeket, már elsőre egy önálló turnéval tudtunk indítani, többek között olyan legendás helyeken, mint a berlini Sage klub, ami a hét nagy részében erotikus bárként üzemel, és az összes dekor, festmény akkor is ugyanaz, amikor épp rock este van.

A turné során alkalmunk nyílt sokszor várost nézni, nyakunkban a filmes felszereléssel.Hála az RTA booking ügynökségünk remek munkájának, sikerült egymáshoz közeli nagyvárosokba szervezni a bulikat, így nem kellett kizárólag utazással töltenünk a napjainkat. Úgy éreztem az út alatt, mintha baromi izgalmas filmtrailereket néznék, ami igazából nem elég arra, hogy megértsd a végső filmet, de arra sarkall, hogy még többet látni akarj. Nem egy helyen fogadtuk meg, hogy ide még visszatérünk, akár csak turistaként. :)

A zenekar már dolgozik a második nagylemezén, amiről hamarosan ki is adnak egy előzetes dalt, egy klippel együtt. Élőben legközelebb március 16-án a Dürer Kertben lehet elkapni a srácokat, itt fogják először eljátszani a közelgő új számot, előttük pedig a Counter Clockwise, a Harrisons és a Tiansen melegítik be a színpadot.