Tovább folytatja a metalcore-időutazást a müncheni Towers & Bridges

t&b

Többször is írtunk már a müncheni Towers & Bridges zenekarról, akik az egykori veszprémi As Heart’s Bleeding gitárosával, Klemencz Dáviddal a soraikban igyekeznek megidézni az előző évtized metalcore-jának szellemiségét. A zenekarnak a hétvégén jött ki a második EP-je, aminek az elkészültében a gitároson kívül még több ismert magyar arc is segédkezett.

Spirits című anyag felvételei a müncheni Dreamsound és Another Diamond Recordings stúdiókban készültek, majd a keverést és a masztert a gyulai No Silence-ben Simon István intézte, a borítót pedig ezúttal is Bödecs András (Poison Alley, ex-The Idoru) alkotta. Mint ahogy már korábban emlegettük, a lemez maradéktalanul visszaröpít a metalcore egy olyan korszakába, amikor még az It Dies Today és az All That Remains számítottak a műfaj kiemelkedő zenekarainak. A banda három szólógitárossal tekeri végig a bő húszperces anyagot, mely a fogós dalok mellett a bivalyerős hangzásával még inkább maradandó élményt nyújt a műfaj szerelmeseinek. Az új EP a nagy zenei oldalakon digitálisan megvásárolható, de alább egyből végig is lehet hallgatni.