Tim Lambesisért letették az óvadékot!

Tim Lambesis neve immár nincs a Vistai Büntetés-végrehajtási Intézet rabjainak listáján, ugyanis az énekesért letették a nemrég háromról két millió dollárra, vagyis 450 millió forintra csökkentett óvadékot (a védelem állítólag 250.000 dollárt akart, ami nyilván nem teljesülhetett) – a San Diego Megyei Seriffi Hivatal egyelőre még nem kommentálta az igen friss értesülést. Az As I Lay Dying, az Austrian Death Machine és újabban a Pyrithion énekesét május 7-én tartóztatták le azzal a váddal, hogy megpróbálta megöletni a feleségét, és azóta igen érdekes fejlemények voltak az ügyben, hiszen előző ügyvédje felvetette, hogy csak rá akarják kenni a dolgot, majd Lambesis jogi képviselőt váltott, aki az egyik meghallgatáson már azt nyilatkozta, hogy a testépítéshez használt anabolikus szteroidok rontottak az énekes-producer ítélőképességén (milyen váratlan mellékhatás egy tesztoszteronként ható segédanyagtól!). Állítólag a zenész, amíg „benn” volt, elvonási tünetektől szenvedett, el volt zárva a többi rabtól, és felvette a kapcsolatot a börtön lelkészével. Első meghallgatásán amúgy ártatlannak vallotta magát, bár azóta úgy tűnik, hogy a védelem változtatott a stratégiáján, ugyanis az ügyvédje, Tom Warwick másfél hete hosszasan nyilatkozott arról, ahogy a testépítés és a teljesítménynövelő szerek elfordították Istentől a közismerten hívő zenészt, akiből egy dühöngő súlyemelő lett (még azt is megemlítette, hogy a gimnáziumban Lambesist osztálytársai a „Leginkább Jézusi” címmel jutalmazták).

Lambesis letartóztatása előtt kevesebb, mint egy hónappal jelentkezett legutoljára kiadvánnyal, akkor mutatkozott be legújabb projektje, az Allegaeon gitárosával felálló Pyrithion, illetve a tavasz folyamán sikerrel zárult az Austrian Death Machine harmadik nagylemezének Indiegogo-kampánya is, mely során 79.000 dollár gyűlt össze, és amelyben (ezt nem lehet nem kiemelni) hárman is azt az opciót választották, hogy minimum 500 dollárért cserébe szerződtetik Timet személyes távedzőjükként, aki edzési és étkezési tervet is készített volna nekik (sőt, 99 támogató fizetett ki 99 dollárt a lemezért és egy lehetőségért, hogy együtt edzhessen az énekessel). Egyelőre nyilván bizonytalan a Triple Brutal című, nyárra ígért, már megírt, de fel még valószínűleg nem vett lemez sorsa (májusban rögzítették volna, utána pedig az AILD Európába indult volna a Killswitch Engage oldalán), az azonban bizonyos, hogy a projekt még él, ugyanis a pénzt egyelőre még nem térítették vissza a rajongóiknak.

Amint van valamilyen fejlemény az ügyben, frissítjük a hírt.