The Ghost Inside: helyzetjelentés

The_Ghost_Inside_-_2014[1]

Két héttel ezelőtt kaptuk hírét, hogy a The Ghost Inside csapata súlyos, halálos buszbalesetet szenvedett Texasban, amikor a buszuk összeütközött egy szembejövő kamionnal. A balesetben mindkét jármű vezetője életét vesztette, a banda tagjai és kísérőszemélyzetük pedig igen súlyos sérüléseket szenvedtek. A zenekar Hálaadás ünnepe alkalmából egy helyzetjelentő közleménnyel jelentkezett, ebből idézünk pár gondolatot:

[…] A helyzet az, hogy nagyon súlyos sérüléseink vannak. Láb- és bokatörések, medencerepedések, törött csigolyák, amiket csavarokkal, lemezekkel, rudakkal, és óvatos műtétekkel lehet csak rendbe hozni. Ezek nagy részén már túl is estünk a múlt héten, de még mindig hátravan egy pár, és legtöbbünk még mindig kórházban fekszik.

Hosszú időbe fog telni, míg végre lábra tudunk állni – szó szerint. Több hónapos lábadozás, rehabilitáció és fizikoterápia vár ránk. Néhányunknak még a járni tanulás is hatalmas feladat lesz. Egyelőre koncertezésről szó sem lehet, az első az egészségünk.

Zenekarként mindig is büszkék voltunk arra, hogy milyen barátságokat kötöttünk a zeneiparban, műfajokon és sztereotípiákon átívelően, zenészekkel és zeneszeretőkkel egyaránt. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer ebbe a helyzetbe kerülünk, és ezek a barátaink így mellénk állnak, még mielőtt egyáltalán kérni tudtunk volna bármilyen segítséget. A szavak embere vagyok, és mégsem találom a szavakat, amik leírnák, mennyit segített rajtunk a nagylelkűségetek az elmúlt tíz napban. […]

Most még igazabb, mint valaha, hogy a The Ghost Inside nem csak öt srácból áll, hanem mindenkiből, aki bármilyen apró vagy nagy dologban is megosztozott velünk. Köszönjük, hogy mellettünk álltok, amikor mi magunk nem tudunk felállni.

Határtalanul és Megtörhetetlenül,

TGI.

(Az eredeti bejegyzés a banda facebookján olvasható.)