The Chariot: készül az új lemez!

Twitteren jelezte az egyik legőrültebb amerikai zenekar, a The Chariot, hogy májusban stúdióba vonul, hogy rögzítse a 2010-es Long Live folytatását, a csapat ötödik albumát. A dolog érdekessége, hogy a zenekar nem másnak címezte ezt az üzenetet, mint a Smashing Pumpkins énekesének, Billy Corgannek, akinek a mikroblogon már tavaly decemberben is megüzenték, hogy szívesen dolgoznának vele, de akkor nem érkezett válasz a frontembertől, aki akkortájt épp arról nyilatkozott, hogy új albumuk, az Oceania a legjobb dobásuk 1995 óta. Arra egyelőre még várni kell, hogy az alternatív rockzenekar végre bepótolja lemondott budapesti koncertjét, ám a Chariotot a legjobb társaságban, a Norma Jean előtt csíphetjük el március 9-én a Dürer Kertben. Amíg az ember a koncertre, illetve az új anyagra vár, érdemes felidézni a zenekar főbb pillanatait:

Első lemezük második dalának címe például olyan hosszú, hogy inkább ki sem írjuk:

A 2007-es Fiancéeről a They Faced Each Other dallamaihoz készült video:

Ugyanezen a lemezen a Paramore imádott énekesnője, Hayley Williams is vendégszerepelt:

Íme a 2009-es Daggers világbajnok klipje…

…melyhez hasonlóan szintén rajzolt mozgóképet kapott az Evolve is:

A David De La Hoz az utolsó albumról csendül fel és felbukkan benne a Listenerből Dan Smith:

Zárásként pedig elhíresült házi koncertjük felvételei: