The Carrier: márciusban búcsúznak

Az új év kezdete sajnálatos módon egyelőre több szomorúságban, mint örömben telik, legalábbis ahogy már korábban is sejteni lehetett, a The Carrier is bedobja a törölközőt. A zenekar azonban nem feledkezik meg rajongóiról, így márciusban egy egyhetes Európa-turnéval zárja le működését a csupán kettő, ám annál remekbe szabottabb nagylemezt megélt bostoni banda. A körút sajnos ismét elkerül bennünket (így már biztosak lehetünk abban, hogy a zenekar egyszer sem adott hazai koncertet), de március 15-én a bécsi Viper Roomban (@Facebook) lehet majd utoljára elkapni a Deathwish Inc. egyik legszenvedélyesebb bandáját. Az elővételes jegyár 10 EUR, a helyszíni belépés pedig 13 EUR, zárásképp pedig álljon itt a banda tavalyi nagylemezének címadó dala, ami egyben a kiadvány egyik csúcspontja is: