The Banished: közzétették az első dalt!

Hazánk sosem bővelkedett a supergroup-szerű csapatok számának tekintetében, azonban a frissen alakult The Banished legénysége mégis olyan, ami miatt joggal nevezhetjük őket így és lehetünk rá büszkék. A zenekar egy interjú keretein belül már korábban bemutatkozott itt a NuSkull virtuális hasábjain, azonban, aki lemaradt volna erről azoknak elárulom, hogy a tagjaik között olyan személyeket tisztelhetünk, mint: Barni (The Southern Oracle), Gabika (The Sharon Tate), Mityu (The Devil Came On Horseback), Balázs (Till We Drop, The Devil Came On Horseback) és Mikike (The Slaves). A csapat puszta ténye sokakban kíváncsiságot keltett, azonban a hosszú várakozást követően ez a kíváncsiság most végre feloldódhat, ugyanis a srácok az alábbi BandCamp-ablakban éppen az imént leplezték le vadonatúj dalukat (és annak szövegét), a Words & Woundsot. A frissen debütált szerzemény a srácok bemutatkozó EP-jén kap majd helyet, ami még idén novemberben meg fog jelenni Hatred címmel az Ascension 46 hátszelével. A Horváth „Atish” Attila (Subscribe zenekar és Supersize Recording stúdió) bábáskodása alatt rögzített és lekevert hatszámos kiadvány vélhetően a nemrég új albumát nálunk premierre bocsátó The Last Charge oldalán kerül majd élőben is bemutatásra novemberben a Dürer Kertben. A kérdés már csak, hogy hogy tetszik nektek az első közzétett The Banished szerzemény?


hate ain’t enough to describe me

and you still think if you repeat your lies they become real
now i see it was just the sand of wasted time elapsed in the black hourglass

what you’ve become is burning the picture, your portrait, you’ve made me paint
all you have to do is forget what you feel and remember what you deserve
i’ve created all this, something pretty from the monster

but you’ve never existed

now you are dead to me
i won’t let you bring me down again
you’re dead to me
i won’t let you bring me down

i won’t let you bring me down, bring me down
i won’t let you, i won’t let you bring me down

another you….another me…another now…

i won’t let you bring me down again
i don’t fear death anymore, the devil fears me, she’s scared

she’s scared

it doesn’t matter how many knives you poked into me, i have pulled them out
my wounds’ treasures are yours, i stab you with my thousand horns,
get under your skin and bite the flesh, the flesh that you call heart
i sink my teeth into your neck and drink the evil blood

hate ain’t enough to describe me