Tényleg kilépett a Protest the Hero basszusgitárosa!

arif_nsk_2014Mi is értesültünk a napokban az interneten terjengő kósza hírről, miszerint a Protest the Hero egyik legfontosabb, legkedvesebb és legvidámabb tagja, Arif Mirabdolbaghi váratlanul kilépett a csapat kötelékéből. Azonban bármennyire is szerettük volna, hogy mindez csak egy félresikerült április elsején szokásos poén legyen, mint az kiderült: sajnos igaz. Arif valóban kilépett, amit a csapat facebook oldalán jelentett be: „Arif úgy döntött, hogy számára a Volition turnébeosztása, amire a banda elkötelezte saját magát már túlságosan intenzív. Több otthoni zenei projekt részese és az, hogy a csapat teljes állású tagja legyen már nem kényelmes többé számára.” A csapatot a közlemény folytatásából egyértelműen rosszul érintette az eset, hiszen tavaly távozott Moe Carlson dobos, most pedig Arif, ami egy olyan zenekarnál, ami a gyerekkori barátságra épül hatványozottan nehéz lehet. A megmaradt tagok elárulták azonban, hogy helyére Cam McLellan érkezik, aki korábban több alkalommal kisegítette a zenekart (többek között az új album felvételénél) és szintén régi barát. Hogy az Arifra szabott énektémákkal is megbirkózik-e azt nem tudjuk, de a csapat mindenkit biztosított arról, hogy minőségi „cseréről” van szó. Mi hamarosan pótoljuk az Ariffal készült videóinterjúnkat, addig is ne felejtsétek el, hogy a csapat július elsején a Budapest Park színpadán tér vissza! Mi a Sequia Throneból ismert mozdulataival búcsúzunk tőle, sok sikert Arif!