Sziget: megérkezett a metal nap fellépőinek névsora!

A nemrég a legjobb európai fesztiválnak megválasztott budapesti Szigeten idén sajnálatos módon – a Kettőnégy oknyomozó riportjának hála – kiderült, hogy a költségvetés nem teszi lehetővé egy metal színpad létrejöttét, így 2012-ben a szervezők azzal igyekezték kárpótolni a műfaj kedvelőit, hogy a fesztivál nulladik napját hivatalosan is metal napként tartják meg (az Ákos nagy koncert mellett). A fellépők névsora eddig váratott magára, de most végre ez is kiderült. Augusztus 7-én tehát Budapestre látogat a Dimmu Borgir, a Lacuna Coil, az Ignite, a Hammerfall és a Moonspell. Magyar részről pedig eddig csak a Superbutt került bejelentésre. Hogy vajon a Dimmu Borgir szimfonikus kísérettel érkezik-e, mi lesz a sorrend vagy, hogy lesznek-e még további fellépők azt nem tudni mindenesetre a jegyár kedvezményesen 7900 ft lesz és ezért cserébe a Sziget északi csücskében felállított “Magyar” Nagyszínpadon délután kettőtől estig, a szabadtéri színpadok zárásáig, azaz 23 óráig tart majd a mulatság. Mi biztosan ott leszünk és tudósítunk majd az eseményről. Te ott leszel? Ameddig döntesz, addig pedig nézzünk meg most egy Dimmu Borgir klipet:

Sziget Fesztivál egyébként a következő olyan előadókat fogja felsorakoztatni, amelyekről vélhetően beszámoló is fog érkezni és a NuSkull profiljába vágnak: Anti Flag, Korn, Sum 41, Amon Amarth.