Széthullott a Machine Head

Bizonytalanná vált a Machine Head további sorsa, miután a héten széthullott a zenekar tagsága. A thrash/groove metal alapbandájából két oszlopos tag, Phil Demmel gitáros és Dave McClain dobos is kiszáll. Mindezt Robb Flynn zenekarvezér jelentette be tegnap egy facebookos élő videóban, amiben arról beszélt, hogy a tagok az utóbbi időben emberileg és zeneileg is eltávolodtak egymástól.

Demmel 2003 óta játszott a bandában, és szerdán közölte, hogy kilép, majd másnapra a felállást 1996 óta erősítő McClain is a távozás mellett döntött. A pár éve csatlakozott Jared MacEachern basszer némi hezitálás után úgy döntött, kitart Flynn mellett – már ha a banda tovább működik egyáltalán. A főnök azt mondja, most mindenekelőtt saját magát kell megtalálnia és tisztába tennie, mert túl szorosan fogta a zenekar gyeplőjét, és ezzel elidegenítette maga mellől a többieket.

A tagság a most következő októberi-novemberi amerikai turné végéig még együtt marad, ez lesz a búcsúkörük, utána pedig nem tudni, mi lesz a sztori folytatása.

A banda utolsó lemeze, a Catharsis az év elején jelent meg és elég heves fanyalgást váltott ki a rajongótáborból, a lemezbemutató turné budapesti állomása viszont még ennek ellenére is az év egyik legerősebb metálbulija lett.