Slipknot: nem terveznek új lemezt

M. Shawn Crahan a Facebook felületét használta fel arra a bejelentésre, ami hónapok óta izgatta a Slipknot rajongóinak fantáziáját, tehát arra, hogy mégis mi lesz a banda jövője. Bejegyzésében úgy nyilatkozott, hogy jövő nyáron ismét amerikai turné következik majd a zenekar számára, de nem terveznek kimozdulni innen, és mindemellett sem új dalokat, sem új lemezt nem terveznek, mert több időre van szüksége a bandának most arra, hogy máris ebben tudjanak gondolkodni. Egyelőre az a legfontosabb a zenekar számára, hogy össze tudjanak hangolódni, és amint sor kerülne erre, egyből jelezni fogják a közönség irányában. Mindemellett azt is meg kell jegyezni adalékként, hogy az idén tízéves Iowát a Roadrunner október 18-án ismét kiadja egy különleges újrakiadás formájában, ami egy bónusz CD-t és egy DVD-t is fog tartalmazni. Amint tudunk valamit ennek a tartalmáról, esetleg felfedik a ráncfelvarráson átesett borítót, azonnal megmutatjuk Nektek.