Slayer: Dave Lombardo új projektbe kezdett

A Slayer dobosa, Dave Lombardo egyáltalán nem ül a babérjain, hiszen tavaly egy új zenekart hívott életre Philm néven, amely május 15-én már lemezzel is jelentkezik Mike Patton kiadójánál, az Ipecac Recordsnál. Dave a basszer Pancho Tomasellivel (War) és a gitáros-énekes Gerry Nestlerrel (Civil Defiance) közösen játszik noise rockot, bár ennél feltehetően többet is várhatunk a triótól. Dave úgy nyilatkozott, hogy a ritmikus érzelem határozza meg az egyes szerzeményeket, és a hatvanas évek keményebb rockzenei ötletei modern köntösben köszönnek majd vissza a lemezen, beleoltva azt egy korszerű, pszichedelikus közegbe. A zenekar bemutatkozó nagylemeze Harmonic címmel lát majd napvilágot, az egyes szerzemények pedig jammeléssel születtek meg: az anyagon Dave producerként is dolgozott. A Harmonic dalcsokrán 11 dal kap majd helyet, ezek közül pedig már meg is tudjuk mutatni a Mitch című szerzeményt: