Protest the Hero: megtalálták az új dobost!

Hosszú várakozás után végre megtalálták új dobosukat a srácok a Protest the Heroban. Az október 29-én végre új albummal jelentkező zenekarból idén év elején távozott Moe Carlson, alapítótag, akit a felvételek idejére a Lamb of Godból ismerős Chris Adler helyettesített. A találgatások viszont azóta sem szűntek meg és reményteljes dobos tehetségek azóta is sorra igyekeztek elkápráztatni Rody-ékat a legnépszerűbb videómegosztó portálon. Hiába! A zenekar közelegő turnéja alkalmából, mely ugye minket is érint, viszont nem húzhatta tovább a nagy bejelentéseket és most meg is tette azt. Mint azt elmondták mindenképp olyan embert akartak, akit már ismernek és szeretnek, nehogy már rövid távon rosszul süljön el a koprodukció. Mike Ieradi a szerencsés kiválasztott, akihez régi barátság fűzi a srácokat és nem mellesleg korábban a Today I Caught the Plague sorait erősítette, akik a progresszív metal(core) kanadai trónkövetelőiként híresültek el, azonban idő közben átestek egy komolyodási tanfolyamon és most már The Kindred név alatt játszanak progresszív rockot a Sumerian Records legnagyobb örömére (erről ugye anno mi magunk is beszámoltunk). Mike mostantól két zenekar tagja lesz és van amikor estéről estére kétszer is színpadra fog állni. A zenekar és az új tag szerint a közös munka gördülékeny és lendületes lesz, a gondot pedig hírből sem ismerik majd. Mit szóltok? Itt egy két éves videó a játékáról: