PROGRAMAJÁNLÓ: Óriási bulival készül az AWS az A38-as májusi koncertjére!

11117612_1013771025314835_779766762_n
Az AWS visszatér az A38 tetőteraszára, hogy újfent szétcsapjon egyre növekvő közönsége között, előmelegítve a nyári fesztiválszezont, és szeptemberben érkező, új anyagukat!

Az AWS éves A38-as bulijára idén május 21-én kerül sor, hiszen aznap óriási zúzás közepette beveszi a helyszínt a jelenlegi metál szcéna egyik leglendületesebb együttese. Az eseményen a gyakran előzenekarként fellépő AWS ezúttal ismét főszerepbe kerül, és olyan show-t kap majd a rajongótábor az arcába, hogy tátva marad a szájuk. Ez a buli több szempontból is különleges lesz, hiszen nemrég nehéz szívvel ám, de elengedték basszusgitárosukat, Varga Gergőt, így ismét az eredeti négy tag alkotja az AWS-t, digitális megoldással helyettesítve a basszust. Ennek ellenére a lelkesedés továbbra is töretlen és mivel októberig nem lép fel Budapesten a banda, kidolgozott látvánnyal és széleskörű zenei repertoárral készülnek a hajóra. Játszanak dalokat a korábbi kedvencek közül, de az Égésföldről is rengeteg nóta felcsendül, és nem kell majd hiányolni a hiánypótló (és fantasztikus klippel rendelkező) Budapestet és a Nem fájt sem! Legalább olyan hangulatra számíthat, aki május 21-én hajóra száll, mint a nemrég tartott, teltházas Gozsdu Manó Klubbéli koncerten!

Csípd el az AWS-t az A38-on május 21-én, és töltekezzetek az élménnyel októberig, hiszen fél évig nem láthatod őket Budapesten! A srácok bár sok fesztiválszínpadot meglátogatnak a nyáron*, mégis a stúdióban töltik majd szabadidejüket, hogy az új albumot rögzítsék – ami egyébként továbbra is csupa magyar nyelvű dallal, érkezik majd. Szeptemberben hallhatjuk majd az első single-t, a végleges lemez pedig 2016 tavaszára várható.Az AWS fennállása óta folyamatosan keresi az újdonságokat és olyan utakat, mellyel kompromisszumok nélkül, mégis egyre szélesebb publikumnak játszhatnak. Ebben a szellemiségben készül az új anyag is, melyre nemcsak dinamikus és bulizós, de érzelmesebb és mélyebb tartalommal bíró dalok is készülnek majd – dehát aki ismeri őket, ezen nem is lepődik meg.

*Ott lesznek a Fishing On Orfűn, a Rockmaratonon, a Rockparton, a Megyer Campen és a Kingdom of Hegyalján is megtáncoltatják a dallamosabb metálra éhes rajongókat. A teljes itinert lásd: https://www.facebook.com/awsofficial/events