PREMIER: Hallgasd meg a debreceni Pit of Saron debüt nagylemezét, az Obliviont!

1b

A zenekar facebook elérhetősége.

Januárban a hazai zenekarokkal foglalkozó bemutatórovatunkban már szerepelt a debreceni Pit of Saron, akiktől akkor egy új dalt is mutattunk, most viszont elérkezett a pillanat, amelyre azóta is sokan vártatok, a Nuskull.hu elhozta nektek a zenekar debüt nagylemezét, az Obliviont! Az Oblivion felvételei 2013 júliusában kezdődtek meg és folyamatosan készültek egészen 2014 végéig. A hosszú előkészület és a felvételek elnyúlása főként a tagok többi elfoglaltságának volt köszönhető, mivel Hegyes Gergő a debreceni Dharma Klub egyik alapítója, ahol gyakran lépnek fel hazai, illetve külföldi zenekarok is, ez pedig sok időt kivesz a gitárosból, ebben a munkában pedig a csapat másik gitárosa, Bota Ákos is sokszor kisegíti. A lemez felvételei az Emptiness EP-jükhez hasonlóan a Wookie Sound Studio-ban készültek, de ezúttal a keverést és a masztert Pál Mihály (az általunk már korábban bemutatott Strangel dobosa), a nyíregyházi Fire Recording Studio hangmérnöke végezte. Úgy tervezi a zenekar, hogy a debüt Oblivion című nagylemez fizikai formában is meg fog jelenni, ez után pedig több klippel is meg kívánják támogatni az anyagot, illetve a tervek között szerepel tavasszal egy további EP megjelentetése. is. A lemezen 11 dal kapott helyet, ezek közül a 11. dal egy akusztikus bónusz tétel. Az Oblivion lemezbemutató koncertje március 6-án lesz a Dharma Klubban az ugyancsak nagylemezzel jelentkezett dAsh társaságában. De addig is, gyakoroljátok be jól az új dalok szövegeit, mert itt a debreceni üdvöske debüt nagylemeze, hallgassátok meg az Obliviont!

A LEMEZBEMUTATÓ KONCERT FACEBOOK ESEMÉNYE:
dAsh – Turning Vicious LEMEZBEMUTATÓ | Pit Of Saron – Oblivion LEMEZBEMUTATÓ | Monster In Me | Strangel @ Dharma Klub, Debrecen

PIT OF SARON – OBLIVION