People = Dolls, avagy a Slipknot már játékfigurákat is árul

2016-ra közhelyszámba megy, hogy a zenekarok jóformán már csak a koncertezésből és a merch-eladásokból tudnak bármiféle bevételt termelni, még az olyan fejőstehenek is, mint a Slipknot. Így aztán már meg sem lepődtünk azon, hogy tavaly a maszkos brigád a póló/bögre/karácsonyfadísz vonal mellett hivatalosan, sorozatgyártásban árulni kezdte a saját álarcait és egyenruháit is. Arra viszont mi sem számítottunk volna, hogy következő lépésként Corey-ék (vagy inkább a menedzsmentjük) játékfigura formátumban is megjelentetik magukat. Pedig a banda német webshopjának tanúsága szerint ez a helyzet. A bábuk a zenekar aktuális felállását és külsőségeit tükrözik, így aki akarja, akár Jay Weinberg és Alessandro Venturella tizenpár centis képmásait is birtokába veheti.

Személy szerint én az ilyesmit már 15 évesen sem kajáltam volna be, de amikor megkérdeztem a szerkeztőség rezidens Slipknot-rajongóját, Rabotka Gábort, mit szól a dologhoz, ő csak annyit felelt: „Hogy mikor lesz az 1999-2002 érás overállokból meg maszkokból ilyen!?!?” Hirtelen nem tudtam eldönteni, komolyan mondja-e – talán még ő maga sem tudja. Nem valószínű viszont, hogy nagyon tovább kell majd gondolnia az ügyet, hisz mivel a figurák a tagság 3D-szkennelésével majd -nyomtatásával készülnek, nem tűnik túl reálisnak, hogy a 2010-ben elhunyt Paul Gray vagy a két éve kirúgott Joey Jordison bármikor is bekerüljön a sorozatba.

Maguk a bábuk egyébként így néznek ki:

slipknotfigures[1]