Pannónia fesztivál 2013: jön a Today Is The Day is!

Az idei Pannónia fesztivál (2013. május 16-19.) több ízben is megújulást jelent az érdeklődők számában, hiszen a minden tekintetben a lécet magasabbra helyező szervezőgárda  azon volt, hogy az érdeklődők körét egy jóval szélesebb spektrumra tágítsa. Ennek jegyében a kezdetben kizárólag hazai csapatokkal foglalkozó minifesztivál lassan egy igaz monstrummá növi ki magát, ami a minőségi metal szerelmesei számára is mentsvárat jelenthet a hazai fesztiválok ellaposodó kínálatának tükrében. Idén ugyanis Szántódpusztára látogat a Steve Austin vezette Today is the Day, akiknek a neve biztosan ismerősen cseng azok számára akik képben vannak a kaotikus, zajos hangzások tekintetében. A fellépés pedig különösen azért lesz majd izgalmas, mert a csapat jelenleg is a 2011-es Pain is a Warning című nagylemezének folytatásán amiről minden bizonnyal több előzetes szerzeményt is hallhatunk – dolgozik, amihez a napokban érkezett meg az első előzetesként közzétett Sick of Your Mouth.

Szintén a meglepetés erejével érkezett a hír, hogy a fellépők között tisztelhetjük a tavalyi év egyik legnagyobb közönség kedvencét, az okkult rockzenét játszó Ancient VVisdomot. Az óriási sikernek örvendő debütáló anyag, az A Godlike Inferno méltó folytatása idén jelent meg Deathlike címmel, amelyről itt írtunk. Ha bármit is jelent neked a korai Black Sabbath világa, akkor kihagyhatatlan a jelenléted a koncerten.

A harmadik kuriózum a fesztivál felhozatalában egyértelműen a napokban új albummal jelentkezett mathcore gyökerekkel operáló,de mára már inkább korai Mastodon-vonalas zajos rock zenét játszó KEN Mode. Az Entrench új szintre emelte a srácok zeneiségét, de minden bizonnyal a régebbi dalok is előtérbe kerülnek majd a koncert alkalmával.

Hazai részről külön kiemelendő a Metal Sátor, ahol olyan csapatok teszik majd tiszteletüket, mint a Cadaveres, az Insane , a Blind Myself, a The Idoru, a Pigs Might Fly, a The Hated Tomorrow, a Neck Sprain, a Leander Rising, a Watch My Dying, de meg lehet majd tekinteni a Subscribe-ot, a Grenmát, a Fish-t és még sok más kitűnő hazai zenekart, miközben a bérlet 7.900 forintba, a napijegy pedig 3.900 forintba fog kerülni. Te ott leszel idén?