Nu metal emlékiratok, írta Chino Moreno – 20 éve debütált az alternatív metalirányzatok mérföldköve, a Deftones

Deftones a Berkeley Square-en, 1994. április 29. @ Trent Nelson

Szinte hihetetlen leírni, de 1995. október 3-án, tegnaphoz mérten 20 éve jelent meg a modern metal egyik legnagyobb kultbandájának, a Deftones-nak a debütalbuma, az Adrenaline. A sacramentói zenekar számára ez volt a beugró a 90-es évek legmainstreamebb metál irányzatába, a nu metalba, bár utólag mind a kritikusok, mind pedig a zenekar szerint ez mondható a 2003-as self-titled mellett a „leggyengébb” kiadványuknak. Az Adrenaline hangkeresése egyben nem is igazán a legjobb kiindulópont azok számára, akik a zenekarral kívánnak ismerkedni, ugyanis ez talán a legnyersebb Deftones-album, és nyilvánvalóan az egyik leginkább nu metalnak mondható kiadvány is a diszkográfiában. Viszont kifejezetten jól ülnek a ritmikai váltásai, jól szólnak a gitárjai, viszonylagosan jók a szövegei is, de ami már ekkor is a banda színfoltja volt, az Chino Moreno. Ez az atyaúristen elképesztő énekstílust rakott le az asztalra, elszállós énekei, valamint „vadsága” a Glassjaw legjobb pillanatait idézték, ráadásul nagyon üdítőek voltak az akkori „sikolyai” (lásd Bored), „spoken word”-je, amely szinte dallamos suttogásba úszik át, és a zenekar ezeket a lebegős Chino témákat tördelte már akkor is a döngöléssel, Moreno úr pedig ilyenkor használja orgánuma mélyebb rejtelmeit is. Mindezekből a zenekar máig népszerű 7 Words című száma állít leltárt, amely az egyik legnumetalabb darab is a debütön. Egyben szerencsére inkább voltak a srácok az új Helmet (a már akkor meglévő alternatív metal jegyeik miatt, lásd Root), mint az új Limp Bizkit vagy Korn, ráadásul két év múlva az Around the Furrel felrobbantották a nu metal és alternatív metal színteret, és elindultak azon az úton, amelyen beírták magukat a zenetörténelembe… de ez már egy másik történet. Addig is hallgassátok meg kis vasárnapi lazításként újra az Adrenaline-t, és várjátok velünk az idén megjelenő új Deftones-lemezt!

DEFTONES – ADRENALINE