November elején jön a Cadaveres új élő DVD-je

cadaveres

Hirtelen idejét sem tudom, mikor jelentkezett utoljára bármilyen hazai underground banda egy fullos koncertlemezzel, de legalább években mérhető a dolog, 2017-ben pedig a Cadaveres lett az a zenekar, akik úgy döntöttek, hogy márpedig itt az ideje felkavarni ezt az állóvizet. A dallamos groove metal-banda november 10-én egy új DVD-vel jelentkezik, amit idén februárban rögzítettek Budapesten a Dürerben legfrissebb albumuk, a The Fifth House lemezbemutató buliján.

Within the Fifth című anyagon a teljes koncert mellett bónuszban klipek, stúdiós és háttérfelvételek, illetve némi meglepetés hangfelvétel is helyet kap, és aki mindezeket a magáénak szeretné tudni, az már elő is rendelheti a kiadványt, ráadásul egyből négyféle csomagban, akár pólókkal, korábbi CD-kkel és bakelitekkel kombózva is. A februári koncertből egy számot már meg is lehet nézni, illetve a bulin készült felvételekből még tavasszal egy hagyományos klipet is összerakott a banda, ezt szintén mutatjuk kicsit lentebb.

A zenekart mostanában a következő bulikon lehet megnézni:

október 14. – Zalaegerszeg, Atlantis
november 25. – Nyíregyháza, Hollywood Club
december 16. – Dunaújváros, Kaptár
január 12. – Budapest, Dürer Kert
január 20. – Miskolc, Corner