Nohanded Painter: megérkezett az új dal!

A győri székhelyű Nohanded Painter az utóbbi hónapokban egy igencsak érzékelhető változáson esett át mind zenei, mind megjelenésbeli szempontból, hiszen miután a csapat megvált ex-énekesétől (Iván Slovák) a csere egyben egy műfaj váltást is eredményezett. A zenekar levetette magáról a megfáradt metalcore panelek béklyóit és egy jóval populárisabb és könnyedebb hangzás irányába mozdult el, amely változáshoz nagyban hozzájárult az új dalnok, Zsebedics Péter, becenevén Ceka. Ebből kifolyólag igencsak nagy meglepetésként ért minden korábbi rajongót a tegnap debütált és egyébként ingyenesen letölthető Trapped In Delusion c. szerzemény, amely mindezt alátámasztotta. A BlastOne házi-stúdióban lekevert felvétel a Beholder Of Ages c. kislemezen fog majd majd helyet kapni, melyet a srácok még ebben az évben fel is szeretnének venni. A külcsínben is megújult csapat új logójáért és borítójáért pedig a Grindesign műhely felel. Íme a Trapped In Delsusion: