Mindent a Kaiser Chiefs hamarosan megjelenő albumáról!

Vadiúj klipjükön felbuzdulva úgy döntöttünk, összeszedjük nektek, hogy mit is érdemes tudni a yorkshire-i indie rock éllovasának számító Kaiser Chiefs soron következő nagylemezéről. Az Education, Education, Education & War nevet viselő album március 31.-én lát majd napvilágot, különlegessége pedig az, hogy ez az első kiadvány, melyen új dobosuk Vijay Mistry fog játszani. A promócióról annyit, hogy az énekes Ricky Wilson még az szigetországi Voice tehetségkutató zsűri feladatait is bevállalta, hogy (saját bevallása szerint) mégtöbb emberhez eljuttassa a Kaiser Chiefs ott egyébként sem alulértékelt zenéjét. Produceri feladatra Ben H. Allen III-öt kérték fel a srácok, akinek nevéhez eddig a Gnarls Barkley munkái fűződtek többek között. A kiadványról eddig három dalt hallhattunk, melyek közül most a Coming Home-hoz videóklip is készült, nekünk ugyan az elsőként napvilágot látott Misery Company sokkal fantáziadúsabb, sőt a Bows and Arrows-t is szívesebben hallgatjuk. De efölött most ti is ítélkezhettek, hisz beillesztettük mindet sorban, alattuk pedig a borítót illetve a dallistát is megtalálhatjátok:

1. „The Factory Gates”
2. „Coming Home”
3. „Misery Company”
4. „Ruffians on Parade”
5. „Meanwhile Up in Heaven”
6. „One More Last Song”
7. „My Life”
8. „Bows & Arrows”
9. „Cannons”
10. „Roses”