Megérkeztek az első nevek a Sziget fesztiválra!

Mint ahogy az lenni szokott ilyen időtájt szoktak befutni az első nevek az épp aktuális Sziget fesztivál 2014 kapcsán, amit határon innen és túl évről-évre nagy lelkesedéssel vár a fesztiválozni vágyó tömeg. Az utóbbi időben több kritika is érte a fesztivál előadóit, noha a szervezőcsapat a korábbiaknál így is nagyobb alapból gazdálkodhatott. A folyamatos megújulást azonban továbbra is elsősorban a fellépői paletta javulásától várják a Szigetlakók, ugyanis a fesztivál infrastruktúrája hiába elsőosztályú, ha fellépő téren romlás figyelhető meg. Mindezt most félretéve a szikár tényeket elétek tárva várjuk a véleményeiteket az idei felléppőkről: Placebo // Queens of the Stone Age // Calvin Harris // Bastille// Imagine Dragons // Stromae // Klaxons // Laidback Luke // Starlight Girls. Te kiket vársz a leginkább eddig? Fontos információ még, hogy a Queens of the Stone Age a nulladik nap egyik különleges fellépője lesz egy igazi nagy koncerttel, de tudnotok kell a következőket, ugyanis a nulladik nap idén más lesz, mint korábban: „Nem csak időpontjában változik az idei buli, de újdonság lesz az is, hogy a 2014-es Fesztiválköztársaság „Nulladik” napján, azaz augusztus 10-én, eltérve a korábbi „bemelegítő” napoktól, nem csak egy koncert várja a nagyérdeműt, hanem teljes üzemben működve, egymás után sorjáznak majd a Nagyszínpadon a koncertek. A most napvilágra került hírek szerint ezen a napon lépnek fel például a stoner rock legnagyobb ikonjai, azaz a Queens of the Stone Age. Ez a nap teljes árú napijeggyel lesz látogatható, azonban az ottalvós bérleteseknek erre napra nem kell majd külön fizetniük.”