Linkin Park: ismét filmzenében gondolkodnak

A The Raid című művészfilm ugyan még az IMDb alapján is jócskán várat magára, annyi már bizonyos, hogy produkciójában tudhatja Mike Shinodát, aki az alkotás zenéjéért fog felelni. Ugyan a Linkin Park érdekelt volt mindhárom Transformers-film zenéjének komponálásában, az ottani kollaboráció főképp adaptált zenékben teljesedett ki, hozzátéve egy-egy tématranszformációt vagy remixet, most azonban teljesen új alapokból kell dolgoznia Mike-nak, akinek ez lesz az első saját filmzenéje. A The Raid rendezője és írója, Gareth Evans ismét Iko Uwaist tette meg főszereplőnek, akivel már a Merantauban is együtt dolgozott, előzetes bemutatója pedig éppen tegnap volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál „Midnight Madness” szekciójában, ami még alternatív zenei aláfestést tartalmazott, nem a végleges változatot, amit Shinoda jelenleg is ír. A film egyébként nemzetközi terjesztést fog kapni a Sony jóvoltából a tervek szerint, a történet pedig egy jakartai drogdíler küzdelmét mutatja be a helyi hatósággal, mi pedig a SWAT oldaláról fogjuk kísérni a végső leszámolás eseményeit.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=V7B__KkLCLM