Limp Bizkit és Skillet is lesz a Volt fesztiválon

fred durst limp bizkit

Ma este újabb komoly külföldi neveket jelentett be a Volt fesztivál: jövő nyáron a Limp Bizkit és a Skillet is fellép Sopronban.

A floridai nu metal-alapbanda utoljára 2015-ben járt nálunk a Sziget fesztiválon, de a régóta várt új lemezük azóta sem készült el – sőt, Wes Borland gitáros nemrég kijelentette, hogy szerinte igazából nem is lenne rá kíváncsi senki, mert mindenki csak a régi számokra akar nosztalgiázni -, úgyhogy több mint valószínű, hogy Fred Dursték megint a jól megszokott műsorukat hozzák majd el Sopronba.

A Skillet pedig gyakorlatilag menetrend szerint, újra két év után tér vissza a Voltra. A keresztény rock nagyágyúinak utoljára 2016-ban jelent meg lemeze Unleashed címmel, aminek a folytatásáról egyelőre még nem hallani híreket, így valószínű, hogy a memphisi négyes szintén is egy besztof jellegű programmal érkeznek majd hozzánk.

A Volt fesztivált 2018. június 26-30. között rendezik meg Sopronban, a külföldi húzónevek közül eddig az Iron Maiden, a Depeche Mode, a Hollywood Undead és a Hurts lettek bejelentve. További infók a fesztivál honlapján.