Kik ezek a földhözragadt, hétköznapi srácok? – bemutatta új klipjét a Hacktivist

Hacktivist_Jan_2016

Az idén Magyarországon is fellépett, Milton Keynes-i Hacktivist az egyik leginkább szárnyaló friss zenekar, djentes rap metaljuk gyorsan széles hallgatótáborra talált, az év elején a UNFD gondozásában megjelentetett Outside the Box című debütlemezük pedig még kellően szórakoztatóra is sikerült. Az albumhoz most egy új videoklippel is jelentkeztek, a „Hate” a videóját pedig teljesen DIY-módon készítették el: a basszusgitárosuk, Josh Gurner rendezte, vette fel és vágta is a kisfilmet, amelyet mindössze £10 költségvetésből gazdálkodtak ki.

„A videó a Hacktivist tagjainak mindennapjait mutatja be, kiemeli a kettősségét az életünknek, amelyet turnézó zenészekként élünk meg, olyan zenészekként, akiket a színpadon, videón vagy egy albumborítón látnak az emberek. A földhözragadtabb „valódi” életét mutatja be a zenekartagoknak, amely az idejük nagyobb részét teszi ki.” – nyilatkozta a Kerrangnak Josh Gurner a videóról.

A zenekarnak egyébiránt személyesebb céljai is voltak a Hate kisfilmjével, Josh ezzel kapcsolatban is megosztott egy-két gondolatot a Kerrang magazinnal: „Remélhetőleg aki megnézi a videót, az látni fog valamit, amihez viszonyulhat, és talán kétszer is meggondolja, mielőtt gyűlölni kezdene pár srácot egy zenekarból, akik csak csinálnak néhány dolgot, hogy színt vigyenek a saját létezésükbe. Szintén reméljük, hogy ez létrehoz egy személyesebb kapcsolatot a rajongóinkkal, és talán megérinti őket egy olyan érzés, hogy ők is követhetik a szenvedélyüket, hiszen végtére is mind csak közönséges, hétköznapi emberek vagyunk.” A Hate videója egyébként olyan tekintetben tényleg szórakoztató, hogy valóban nagyon földhözragadt, hétköznapi srácok életét mutatja be, íme: