Kereszténygyalázásra hivatkozva az Apey & the Pea nem árulhat pólót Kecskeméten

apey & the pea

Hát idáig is eljutottunk. Eddig csak külföldről hallhattunk olyat, hogy egy zenekart vallási vagy jó ízlési okokra hivatkozva kitiltanak bizonyos helyekről, esetleg megtiltják nekik, hogy valamit eljátsszanak vagy áruljanak – többször járt már így a Cannibal Corpse, a Behemoth, de a Machine Head, sőt még a Linkin Park is. Oké, itthon is megesett már, hogy mondjuk Szikora Róbert keltette a műbalhét Marilyn Manson ellen, de konkrét korlátozásra egész eddig nem volt hazai példa. 2017 szeptemberében viszont ez is eljött, és a dolognak az Apey & the Pea itta meg a levét. Bár lehet, hogy annyira nem is.

Holnap este Kecskeméten indul a budapesti trió Hex lemezbemutató turnéja, viszont a TEKA klubban tartott nyitóbulin a zenekar nem árulhatja a lemezeit, a pólóit, és semmi egyéb mörcsöt. Mindezt a srácok tegnap este jelentették be egy posztban:

Kedves Kecskemétiek,

Pénteken nem arulhatunk merchet, sem az új lemezünket, nagyon sajnáljuk, de egy nem várt fordulat folyományaképp egy helyi politikai képviselő olyan helyzetbe hozta a TEKA döntéshozóit, hogy ne árulhassuk a termékeinket a klubban az este folyamán mivel sért egyes vallási csoportokat. Nem igazán értjük a problémát, és a nyomás hatására fontolgattuk, hogy inkább lemondjuk a koncertet, és nem megyünk bele ebbe a méltatlan kompromisszumba. De tudnotok kell, hogy nekünk ez az este ennél fontosabb, szóval a tanácsunk holnap estére: ha szeretnétek vásárolni a HEX merchből, a webhsopon tudjátok megtenni, mi pedig kárpótlunk titeket élőben egy kisebb mészárlással.

Az egész ott kezdődött, hogy Radics Tivadar helyi jobbikos önkormányzati képviselő gyakorlatilag megsértődött azon, hogy ha pár éve a nemzeti rocker Hungarica zenekar nem léphetett fel az egykor zsinagógaként szolgált TEKÁ-ban, mivel több csoport és a helyi rabbi is tiltakozott ez ellen, akkor most az okkultista jelképeket használó Apey & the Pea-nek miért szabad ott koncerteznie. Sértődöttségének ő is egy fb-posztban adott hangot még a múlt hét elején:

Hmm. Érdekes. Egy nemzeti rock zenekar (Hungarica) szellemisége nem fér bele a rabbi számára, hogy a régi zsinagógában a mostani technika házában koncertet adjon, de egy sátánista, a kereszténységet gyalázó zenekar (Apey & the Pea) már belefér… Pentagrammok, kecskefejek és fordított keresztek. Ez való egy zsinagógába ezek szerint. ?

Ezt követően Radics összeült a TEKÁ-ban a helyi vezetéssel és a banda menedzsmentjével. Ezzel kapcsolatban Apey-ék menedzsere, Marosi Nikolett a hvg-nek elmondta, hogy a képviselő a zenekar angol szövegeinek magyar fordításaival érkezett a találkozóra, amelyekből mindenáron azt próbálta bizonygatni, hogy márpedig a zenekar sátánista. Nem hatotta meg sem az, hogy a csapat már többször is leszögezte: egyáltalán nem vallják magukat annak, sem pedig az, hogy az okkult témák és szimbólumokhoz kizárólag művészi indíttatásból jelennek meg náluk, ami egyébként a metálszíntéren eleve gyakori, bevett szokás. A végeredmény az lett, hogy több dologban is megkötötték a banda kezét:

Azt kérték tőlünk, hogy ne áruljunk lemezeket és pólókat, mert azok sértik a keresztények érzéseit. Mire mi megkérdeztük, hogy a fiúk a tetoválásaikat is takarják-e le. Erre azt a választ kaptuk, hogy ha lehet, igen. Mire azt is megkérdeztük, hogy a közönség tagjai viselhetik-e a pólóikat. Erre azt mondták, hogy abba nem szólhatnak bele.

Szóval reméljük, holnap este aki csak tud, direkt Apey-s pólóban, pulcsiban, bármiben megy le a TEKÁ-ba hangoskodni a srácokkal, addig pedig fokozottan ajánljuk, hogy olvassátok el Jakab Zoli (Phoenix Music, Ghostchant, Bridge to Solace, Newborn) véleménycikkét a Lángolón, aminél szebben és jobban mi magunk sem tudnánk megfogalmazni a nézeteinket az egész ügyről.