Itt a Vibes, a legújabb hazai underground videóblog

vibes-grimcity

Új videoblog rajtolt el a hazai undergroundban: a Vibes nevű kezdeményezés mögött olyan nevek állnak, mint Borhi Dani (Pine Resin, Nem Pop Underground), Walczer Dávid (Headstock), Fábián Patrik (Have No Clue) és Tóth Gábor (Ghostship Recordings), akik elsősorban stúdiós élő videókkal, illetve interjúkkal és egyéb színfalak mögötti anyagokkal igyekeznek képet adni a közeg történéseiről. Az első epizódban a budapesti Grimcity zenekar szerepel a Soulcatcher című számuk stúdiós performanszával. Bombaerős cucc, érdemes rálesni!

Az egész projekt hátteréről és a folytatás körvonalairól Borhi Dani mesélt nekünk:

Az ötlet már külön-külön, de érlelődött bennünk hónapok óta, hogy szeretnénk valami olyannal is foglalkozni, ami túlmutat a koncertezés – stúdiózás – számírás hármasán, és komolyabban beleásni magunkat a háttérmunkákba, mert évek óta zenélünk mindenhol, ahol tudunk, és megtetszett a színpad mögötti világ is.

Nagyon jól jött, hogy Walczer Dávid a Headstockból és Fábian Patrik a Have No Clueból ugyanúgy Esztergom, Dorog környékiek, mint én, ráadásul ők értenek is a technikai részéhez mindennek. Ők kezdeményezték, hogy kezdjünk el valami ilyesmit, én meg mivel a koncertszervezésben vagyok mostanában nagyon benne, adott volt, hogy majd intézem, rendezem a dolgokat. Ehhez jött még rengeteg segítség a vidéki barátainktól, akár néha grafikai vagy webes munkákban, vagy egyszerűen csak a Dávidék stúdiójának a kiépítésében. Plusz Pestről Tóth Gabi a Ghostship Recordingstól, hogy legyen valaki, aki tud 100%-osan a zenei utómunkálatokra koncentrálni.

Ezzel a csapattal gondoltunk egyet, hogy ne csak az ötletelés menjen, hanem valahol kezdjük is ezt el, így meghívtuk erre a live sessionre a Grimcityt, akinek elég sok bulit szervezek, ekkor született meg tényleg a Vibes, de ez csak egy nagyon kicsi része annak, amit tervezünk. Jó volt ezt a videót összehozni, baromi jól nyomták a Grimcity-sek, mi meg próbáltuk kihozni a maxot abból, ami akkor rendelkezésünkre állt. Tanultunk is belőle jó sokat, már most sokkal több és jobb cuccunk van a következő részre, de ennél monumentálisabb terveink is vannak, ami kitér majd körülbelül minden részére a főleg zenével kapcsolatos arculattervezésnek, de ezekről majd később értesül úgyis mindenki. A live sessiont szeretnénk folyamatosan, havonta kiadni, egyelőre ezzel kezdünk, aztán szép lassan épül tovább a Vibes.

A blog a Youtube-csatornája itt érhető el, hamarosan beindul a srácok Facebook-oldala és a hivatalos honlap is. Tartsátok rajtuk a szemeteket, mi biztosan azt fogjuk tenni.