Holnap Leander Kills lemezbemutató koncert a Barba Negrában!

BBN01

3dda04a2-b037-4699-a9ba-b0d91c69adb5Még március 18-án megjelent a Leander Kills debütáló lemeze Túlélő címmel, amely Köteles Leander legújabb projektjének első kiadványa. A zenekar a MAHASZ eladási lista első helyén, valamint az iTunes 2. helyén kezdte a pályafutását, amelyet be is szándékoznak mutatni a Barba Negrában a Hot Beaver és a Lost Continent társaságában. Az új zenekar tételei mellett fel fognak csendülni „régi” dalok is, itt pedig Leander Rising tételeket kell érteni, a turné korábbi állomásain már felcsendültek olyan szerzemények, mint a Csak Te, a Viharom Tavaszom, a Lőjetek fel és a Nyolcadik FőBűn. A lemez megjelenésével (amelynek borítóját Kollár Szabolcs, azaz Hindmost tervezett) országos turnéra is indulnak, a Hot Beaver mellett pedig fel fog tűnni az Omega Diatribe, a Nice One Babe, a Lovecrose, a No Respect, az ALLSEE és a Nova Prospect is a csapat oldalán.

A buli facebook EVENT-je: LEANDER KILLS ▲ Budapest – Barba Negra Music Club