Hivatalosan is itt a Mastodon új kislemeze

mastodon

Rögtön meg is lehet hallgatni a Cold Dark Place című EP-t, amin ugye a legutóbbi két Mastodon-albumról lemaradt számok látják meg a napvilágot. Persze aki szemfüles, az már jó másfél hete találkozhatott velük a neten, mi tagadás, velem is szembejöttek már, és azóta rettentően vártam is, hogy elmondhassam: ez a címadó dal simán az egyik legnagyobb dolog, amit Brent Hinds és zenekara valaha is megalkottak. És hiába mondta a dalt szerző gitáros, hogy a szám „Az egész az életről szól, és hogy az élet mennyire kibaszottul fáj” – mert az a nagy helyzet, hogy éjjel a hideg sötét teraszon flesselni a város fényeire és a végén teljesen szétfolyni Brent óriási szólóján, hát az jelenleg az egyik legkirályabb dolog az életben, amit csak el tudok képzelni.

Kösz, hogy meghallgattatok, most pedig hallgassátok meg a lemezt is!

Fotó: Somogyi Lajos