Hivatalos: augusztusban jelenik meg az új Slipknot

Slipknot hatodik nagylemeze egyértelműen 2019 egyik legfontosabb metállemeze lesz, aminek tegnap hivatalosan is bejelentették a megjelenési időpontját. A dátum: augusztus 9., péntek. Ez azt jelenti, hogy a várakozásokkal ellentétben az album nem fog megjelenni a banda június végi Volt fesztiválos koncertjéig, tehát Sopronban még nem lemezbemutató bulit kapunk majd, legfeljebb pár új számot a jól ismert zúzdák mellé.

A banda egyébként ezen kívül nem sokat árult el az anyagról, se a címét, se a számlistát nem tudni, Corey Taylor viszont annyit kijelentett róla nemrég, hogy

Gonosz lesz. Fergeteges lesz, fogalmazzunk így.

Ráadásul a tavaly bemutatott első új szám, az All Out Life

közel sem olyan sötét és elvetemült, mint a többi cucc, amin dolgozunk.

Meg persze ott az a korábbi nyilatkozata is, miszerint az album olyan szinten súlyos lesz, mint az Iowa. Egyre nagyobb a hype, és most még majdnem fél évig hallgathatjuk ezt. Hosszú lesz.