Hét év után új számmal állt elő a Story of the Year

story of the year

Bejelentette új nagylemezét a Story of the Year: a St. Louis-i poszt-hardcore-banda hét év után jelentkezik új albummal – ha 2003-as debütlemezük, a Page Avenue tízéves szülinapi verzióját nem számoljuk –, az új anyag a Wolves címet kapta és december 8-án jelenik meg. A lemezről alább már meg is lehet hallgatni egy új számot, ami a Bang Bang címre hallgat.

A banda úgy döntött, hogy az Epitaph Records-szel kötött szerződésük vége után nem keresnek új kiadót, hanem a rajongóktól kalapozzák össze a pénzt a lemezre, ami alig pár nap alatt sikerült is. A korábbi anyagokkal ellentétben az új albumot már négyes felállásban vették fel, mivel Adam Russell basszer nemrég kilépett, így helyette Philip Sneed korgitáros vette kezébe a bőgőt. A többiek, vagyis Dan Marsala énekes, Ryan Philips gitáros és Josh Wills dobos maradtak a helyükön.

Marsala az Altpress.com-on tartott premiernél mesélt egy kicsit a dalról:

Ez volt az első szám, amihez befejeztem a vokálokat és visszaküldtem a bandának. Amikor a Bang Bang elkészült, az volt az a pillanat, amikor rájöttünk: „Oké, ez most a Story of the Year hangzása.” Az volt az a pillanat, amikor izgatottak lettünk az új lemez miatt. Megvan benne a zenekarunk összes klasszikus eleme: Gyors, kemény, de dallamos, szövegileg pedig összefoglalja az egész album üzenetét – azt, ahogy a farkasok körbevesznek, és fogy az idő.

Majd azt is kifejtette, hogy az új lemezen sokkal kevesebb politikai és szociális állásfoglalás lesz, és sokkal több személyes kitárulkozás:

A Wolves szövegei talán a legszemélyesebb szövegek, amiket valaha írtam. Nagyon sebezhetők és sötétek, de a kedvenc szövegeim, amiket az elmúlt 10 évben írtam. Sok minden változott az életünkben mostanában, ez a lemez pedig a felnövésről szól, és arról, hogy az élet nem kímél. A Wolves annak a metaforája, hogy az idő múlik; hogy olyan, mint egy farkasfalka, ami körbevesz. A legutóbbi pár lemezen politikai, szociális és gazdasági témákat is érintettem, de most vissza akartam fordulni saját magamhoz. Nagyon személyes számomra ez az album, de olyan stílusban akartam megírni, hogy az emberek kapcsolódjanak a lemezhez a saját szintjükön. Szeretném, hogy amikor meghallják a szövegeket, a magukénak érezzék. Remélem, hogy a Wolves valakinek jobbá fogja tenni a napját, és hogy meghallják majd a zenében, hogy más is érez úgy mint ők. Ennyit akarok, hogy az emberek a magukénak érezzék és élvezzék. A Wolves senkinek nem akar megmondani semmit. Arról szól, hogy én hol tartok az életben, és velem mi történik.