Háromnapos screamo ünnep!

Ha véletlenül is, de a budapesti koncertéletben egy különös összeállás figyelhető meg a napokban: három kiemelkedő screamo esemény is lesz három napon belül, ráadásul összesen 3200 forintért mindhárom esemény meg is látogatható. Elsőként a Locktender név alatt újjáalakult, amerikai Men As Trees lép fel poszt-rockos screamojával a Tündérgyárban a Mutecall szervezésében, előttük pedig a budapesti, sötét hardcore-t játszó O és a neocrustban utazó, német Sailing On játszik (1000 Ft). A holnapi napon a francia Aussitot Mort koncertjét tekinthetjük meg a Szabad az Á…-ban a Tukker jóvoltából, ők idén jelentkeztek egy kiváló, Nagykanizsa című lemezzel – velük tartanak honfitársaik, a dallamos hardcore-t játszó Nine Eleven, a görög My Turn (ők hardcore punkot játszanak), hazai részről pedig a pécsi Black Hourglass lép majd fel (1200 Ft). Az egész fénypontja várhatóan a Mutecall, Döme és Itai Itai összefogás által megszervezett, keddi Loma Prieta buli lesz: a kaliforniai, immár a Deathwish-hez tartozó zenekar a tavalyi, elmaradt koncertet pótolja be, ráadásul azóta már kiadtak egy új albumot is. Előttük a hazai Wolf Shaped Clouds játszik majd (1000 Ft). A screamo ezen ünnepéhez a jövő hét folyamán mi is csatlakozunk egy bőséges összeállítással az idei anyagokkal kapcsolatban.

Íme a fellépők anyagai abban a sorrendben, ahogy megtekintheted őket: