Harley’s War: a Cro-Mags alapítója a Southern Lordnál

Kilenc év után új lemezzel jelentkezik a Cro-Mags alapítójának, Harley Flanagannek projektje, a Harley’s War. A New York-i színtér egyik leginkább meghatározó karaktere a napokban írt alá egy friss lemezszerződést a Southern Lorddal, hogy itt jelenhessen meg a banda soron következő második albuma: az első 2003-ban jelent meg az utalásértékű Cro-Mag címmel.  A kiadó főnöke, Greg Anderson már évek óta e-mailes és telefonos kapcsolatban állt Harleyval, ám mostanra gyűlt össze annyi kiválogatott dal és kibontható téma, ami alapján szóba került egy új lemez megírásának és kiadásának gondolata, Greg pedig úgy nyilatkozott, hogy az előzetesen hallott demók tükrében az új Harley’s War album méltán idézi majd meg a nyolcvanas évek közepének hardcore-hangzását és dühét, amihez durva dalszövegek, valamint Harley jellegzetes basszusjátéka is hozzá fog tenni. Csak emlékeztetőül, bár reméljük, hogy az alábbi sorokra nincs is szükség: a Cro-Mags nélkül ma nem feltétlenül lenne közös hang a thrash metal és a hardcore riffjei és akkordjai, dühe és tartása között, nem feltétlenül bontakozott volna ki a metalos hardcore egésze, majd a kilencvenes évek szélsőséges metalcore-hangzása, és úgy egyáltalán a NYHC sem olyan lenne, ahogy ma ismerjük.

httpv://www.youtube.com/watch?v=0BLcCM8nPYQ