HangSúly 2010: az eredmények

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a hazai rock/metal webzine-ek között szervezett HangSúly díjátadó, ami az itthoni friss megjelenések tükrében értékeli az elmúlt év leginkább kiemelkedő produkcióit. A zsűriben a Metalcore.hu, a Passzio.hu, a Rockerek.hu, a Rock Station, a Rockvilág.hu, a Shock! Magazin, az Underground Magazin, a Vaskarc, a Viharock.hu és a Zenemagazin.com mellett vehettünk részt, a szavazás végeredménye pedig a következőképp alakult.

2010 legjobb albumát holtversenyben a Cadaveres és a Bloody Roots tette le az asztalra a Mindstream és az Isten kezében formájában, és ugyanez a két lemez vívta ki magának szintén holtversenyben a legjobb stúdióprodukciót (SuperSize és MD Stúdió) is. A tavalyi év legjobb bemutatkozását a progmetalos Dreyelands jegyzi, akik a finn Lion Musicnál hozták ki  a Rooms of Revelation című dalcsokrukat, míg az év koncertbandája címet a szummázó Blind Myself érdemelte ki. Az év legjobb borítóját pedig a Hjules által festett Gutted-borító kapta meg a szavazatok alapján.

Gratulálunk a győzteseknek!