Guns Are Too Quick: ősszel megint találkozunk

Régen volt már lehetőség arra, hogy a NuSkull.hu olvasói és fórumozói találkozhassanak egymással, így október 6-án, szombaton a Szabad az Á…-ban egy ingyenes koncertet szervezünk, ami ezt a hiányérzetet hivatott elmulasztani. Hiszen hiába dolgozunk azon, hogy napról napra frissebb hírekkel és további cikkekkel láthassunk el Benneteket, mégis úgy az igazi, ha megismerjük a másikat, és tovább látunk annak nicknevén és kedvenc zenekarain, nem? Ha emlékeztek, eddig három Guns Are Too Quick-koncertet szerveztünk az eddigi három, ingyenesen letölthető válogatáslemez mellé, ám épp emiatt gondoltuk úgy, hogy felesleges számokkal kísérni ezeket a rendezvényeket, arról nem is beszélve, hogy a zenekari támogatás nem pénzben, hanem jelenlétben és magában a találkozás élményében mérhető. Ilyen értelemben a figyelem is Rajtatok lesz, így reméljük, hogy minél többetekkel találkozhatunk majd. Ennek tükrében az eseményen négy, számotokra feltehetően nem ismeretlen zenekar lép majd fel Nektek: a kerekegyházi Stubborn, a Follow The Water, az Orient Fall és az Octahed. A Facebookon itt tudod jelölni a koncertet, nálunk itt olvashattok róla bővebben, hamarosan pedig további infókkal jövünk!

httpvh://www.youtube.com/watch?v=wipzzwjr-6U

httpvh://www.youtube.com/watch?v=gVSqQ_Xnqqc

httpvh://www.youtube.com/watch?v=RkgeuWjr88s

httpvh://www.youtube.com/watch?v=-ppO-lh1vew