2011. július 9.
Tegnap Twitteren jelentette be a kortárs brit hardcore punk színtér egyik legnagyobb dobásának számító Gallows énekese, Frank Carter, hogy kilép a zenekarból. A vöröshajú, baltával faragott Carter a védjegye volt a zenekarnak, színpadi (illetve színpad előtti) teljesítménye pedig az évek során már-már legendássá vált – már albumon is zseniális volt az a cockney bunkóság és energia, ami a hangjából áradt, de a koncertvideók voltak azok, amelyek miatt emlékezni fogunk a zenekarra, hiszen volt abban valami nagyon Black Flages, ahogy a közelről is egy tetszőleges angol focicsapat vezérszurkolójának tűnő Frank az ötven kilójával meg a teljesen képzetlen torkával meghódítja a közönséget. A kilépés okai a szakmai különbségek voltak közte és a zenészek közt azt illetően, hogy a Gallowsnak milyen irányba kellene továbbhaladnia az új albumával, melynek a demói júniusban elkészültek – és melyen így már valószínűleg nem Frank fog énekelni, aki augusztus elseje után hagyja ott végleg a zenekart, addig viszont még koncerteznek együtt néhány utolsót. Ami a jövőt illeti, új projektjétől, a Pure Love-tól még idén várhatunk valamilyen kiadványt. Mi annyival kommentálnánk a hírt, hogy ugyan a Gallows nagyjából mindent ennek a srácnak köszönhet (persze kellett az, hogy jó dalokat írjanak neki, de a Manchesterben se azt nézzük, hogy ki passzolt Rooneynak, mielőtt bevágta a labdát), de azért anno az Iron Maiden és a Black Flag se azzal az énekessel indult, akivel legendás zenekarrá váltak (az persze más kérdés, hogy melyik énekessel is adták ki a legjobb albumaikat). Emlékezzünk bandában töltött éveire néhány szép pillanatával:
Közönség = Warped Tour + Dallas
