Feloszlott a letlive.

letlive

2002 nyarán Los Angeles egy kis külvárosának egy garázsában elkezdtük ezt a „letlive.” nevű dolgot, aminek egyetlen célja volt. Elsősorban a letlive.-et egy eszmének szántuk, nem egy zenekarnak. Ennek az eszmének az alapjai az őszinteség, az alázatosság, és ironikus módon erőt meríteni a sebezhetőségből. Így kezdődött az egész, és ugyanígy is kell véget érnie.

Ezzel kezdte tegnap esti közleményét a letlive. legénysége, amiből gyorsan ki is lehet találni a lényeget: az ikonikus poszt-hardcore-banda 15 év fennállás után leállítja magát. A feloszlás szót ugyan gondosan elkerülték, ehelyett úgy fogalmaztak:

Az idők során eltérések alakultak ki a táborunkon belüli nézetek és célok között, aminek a pillanatnyi hatása a letlive. csapatára az, hogy a belátható jövőn belül nem folytatjuk tovább a tevékenységünket.

Tehát gyakorlatilag mégis feloszlanak. Semmi pár év múlva tali, semmi egyszer még találkozunk, se egy árva búcsúkoncert, ennyi és kész. Azt azért még hozzátették:

Már nem fogjuk tovább írni a zenei aláfestést, de a legfontosabb összetevő, az eszme egészen addig él, amíg ti engeditek. Ti vagytok, és mindig is ti lesztek a letlive.