Feloszlik a Hanoi

Tizenkét év után úgy döntöttek a Hanoi tagjai, hogy végleg abbahagyják a közös zenélést. A debreceni hardcore/punkbanda fő indokként azt írja, hogy egész egyszerűen elfogyott a lendület, félgőzzel pedig nem akarják csinálni. Nagy kár értük, nagyon szerettük őket.

Az év folyamán még várható pár búcsúbuli (többek között Orfűn, a Toxic Weekend fesztiválon), ahol el lehet köszönni a zenekartól, addig is alább mutatjuk a srácok közleményét.

Tizenkettő még gombócból is sok, nemhogy ugyanennyi évből egy folyamatosan aktívan tartott punk-rock zenekarként. Az utóbbi időben már egyre inkább azt éreztük, hogy nem tudjuk hozni azt a lendületet ami a Hanoi korábbi éveit végigkísérte, az pedig a lehető legtávolabb álljon tőlünk, hogy önmagunk árnyékaiként adjunk át olyan fontos üzeneteket amik sokkal nagyobb amplitúdót igényelnek. A langyos vízben úszkálás és félgőzzel haladás pedig tőlünk karakteren kívüli lenne és nem szeretnénk így élni az emlékezetekben. Ezt sajnos be kellett látnunk. Ezért fájó szívvel, de arra a döntésre jutottunk, hogy az idei évvel lezárunk egy korszakot és a közös zenélést ebben a formában abbahagyjuk.

Örök hálánk mindeninek akivel valaha együtt zenélhettünk, a szervezőknek akik bookoltak minket, mindenkinek aki vezetett nekünk a turnékon, főzött ránk vagy épp megengedte, hogy az otthonában csövezzünk buli után. De főképp köszönjük mindazoknak akik végig melletünk álltak az elmúlt 12 évben és azoknak is akik, ha más nem, legalább egyszer eljöttek a koncertünkre vagy lepörgették valamelyik lemezünket.

Nagyok vagytok, szeretünk Titeket! Még egy-két bulink fixen lesz idén ahol találkozhatunk, elbúcsúzhatunk, aztán Hanoiként letesszük a lantot végleg. Imádtuk minden percét!

Puszi, hanois srácok