Feloszlik a Daytrader

Október elején adtunk hírt arról, hogy kilépett a Rise Records egyik legjobb bandájából, az idén első nagylemezét megjelentető Daytraderből az énekes Tym. Ahogy azt egyesek megsejtették, nagyon úgy tűnik (forrás itt és itt), a banda feladta, hogy utódot találjanak, és értelemszerűen már a januári, Such Golddal közös turnét se vállalják. Tym viszont elvileg új formáción munkálkodik, a gitáros Gary Cioni pedig korábbi zenekarában, a Crime In Stereóban folytatja (a kultikus dallamos hardcore banda visszatéréséről itt írtunk). A Long Island-i emo zenekar mindössze két évig létezett, ez alatt a nagylemezen kívül egy háromszámos demót és egy ötdalos EP-t (Last Days of Rome) jelentettek meg, illetve két önálló nótát, egyiket a Run for Cover Records Mixed Signals válogatáslemezének részeként. Búcsúzásképpen hallgassatok bele a Twelve Years című nagylemezbe: