Ezzel üti el az időt a Deftones basszusgitárosa

Úgy tűnik, Sergio Vegát lehetetlenség korlátok közé szorítani, ha zenéről van szó. A Deftones-ból és a Quicksandből ismerős basszusgitáros már egy hónapja töltögeti feldolgozásait a soundcloud profiljára. Hogy kiktől? A legújabb felvétel eredetileg Selenától származik, aki a kilencvenes évek elejének leghíresebb latin-amerikai énekesnője volt, egészen 1995-ben bekövetkezett erőszakos haláláig. Korábban pedig egy jamaicai reggae énekesnő, Dawn Penn dalát, valamint a La Bamba című, tradicionális mexikói dalt dolgozta fel, a számokat odalent meghallgathatjátok. Aki esetleg nem hinné el, hogy a Deftones immáron oszlopos tagja rögzítette a dalokat, az próbáljon belefülelni a zenész szóló EP-jébe, a Ray Martin Sessions-be, és garantáltan meg fog lepődni.

És hogy mi hír Vega zenekarairól? A Deftones még decemberben posztolt egy fotót az oregoni Hood hegyről (megtévesztő, mert elég könnyen a Fujinak lehet nézni), amin a banda neve is szerepel, így aztán el is kezdték pedzegetni a kommentek közt, hogy talán ez lehet majd az Eros borítója (mi persze kötve hisszük, de ki tudja). Schreifels-ék meg köszönik, jól vannak, idén májusban például a Groezrock közönségének fognak majd kellemes perceket szerezni.