Energikus új videóval jelentkezett a vajdasági Sequence

14721628_1146436735412255_21414457971812238_n

Új klippel rukkolt elő a groove-os metalban jeles vajdasági Sequence. A választás az Identity című dalukra esett, ami megtalálható Faith Me Me néven kiadott első nagylemezükön, ami itt, a NuSkullon debütált, akárcsak legutóbbi képanyaguk, a Riverside. A videóval kapcsolatban a zenekar gitárosa, Eszes Áron árult el részleteket:

Az elmúlt évben 22 koncertünk volt, amelynek körülbelül a felére mindig elvittünk 1-2 akciókamerát, aztán kitettük oda őket, ahonnan úgy gondoltuk, hogy jó képet fognak venni. Két közös koncertünk volt a Jinjerrel, mindkettőből szerepelnek részletek, illetve van sok belgrádi, és budapesti felvétel is. Ezeket az anyagokat állandóan gyűjtögettük, és összejött annyi, hogy végre sikerült egy videóklipet készíteni belőlük. Természetesen nem csak a koncerteket vettük fel, így idén várható egy road movie is, amin csak a baromkodásaink lesznek rajta. Korábban már töltöttünk fel ilyesmit, és az is jól sült el. A videó érdekessége, hogy sok helyen látszik a zenekar előző gitárosa, Sándor Dániel, aki a felvételek elkészítése közben kényszerült kilépni a zenekarból. Helyét Kőrös Zoltán Dávid vette át, aki viszont korábban a basszusgitárosi poszton volt jelen a zenekarban.