Elveszett Lemezek: célegyenesben!

Ez az év mindenképp a nagy vállalkozások éve volt nálunk, és bár jelenleg talán két, még ennél is „grandiózusabb” terv munkálatai folynak (pólógyártás, illetve az, hogy lassú munkával létrehozzunk egy bandalexikont), de elmondhatjuk, hogy a cikkek terén még sosem fogtunk bele egy akkora volumenű sorozatba, mint amilyen az Elveszett Lemezek. Célunkat, hogy a közönségkedvenc metalcore műfaj néhány igen elfelejtett darabjára felhívjuk a figyelmet, szerintünk sikerült elérnünk, és nagyon örülünk, hogy ehhez érdeklődő közö(n/s)ségünk is akadt, így mindenképpen elégedetten zártuk le a rovat külföldi lemezeket taglaló részét. Természetesen még így is vannak olyan zenekarok, amelyekről nem esett szó, de az év hátralévő három vasárnapján már inkább a hazai kedvencekre fogunk fókuszálni, így 11-én, 18-án és 25-én egy-egy hazai kiadványról olvashattok majd mélyenszántó értekezéseket. Az esetleges folytatás tervben van, de természetesen jövőre már más műfajokra fogunk koncentrálni, bár igény esetén szívesen kerekítjük ki 30-ra a rovat cikkszámát egy Mixtape különkiadással. Zárásul pedig összegeznénk egy helyen, hogy mikről is esett szó:

Elveszett Lemez #1: Skycamefalling – 10.21
Elveszett Lemez #2: Falling Cycle – The Conflict
Elveszett Lemez #3: Red Roses For A Blue Lady – The Return to Melancholy
Elveszett Lemez #4: Calico System – The Duplicated Memory
Elveszett Lemez #5: Fordirelifesake – Breathing In Is Only Half The Function
Elveszett Lemez #6: 7 Angels 7 Plagues – Jhazmyne’s Lullaby
Elveszett Lemez #7: Remembering Never – She Looks So Good In Red
Elveszett Lemez #8: Nodes of Ranvier – The Years To Come
Elveszett Lemez #9: Dead Blue Sky – Symptoms of An Unwanted Emotion
Elveszett Lemez #10: Every Time I Die – Last Night In Town
Elveszett Lemez #11: Prayer for Cleansing – The Rain In Endless Fall
Elveszett Lemez #12: In Dying Days – Life As A Balancing Act
Elveszett Lemez #13: Rosesdead – Stages
Elveszett Lemez #14: As Hope Dies – Legions Bow To A Faceless God
Elveszett Lemez #15: Buried Inside – Suspect Symmetry
Elveszett Lemez #16: Drowningman – Rock & Roll Killing Machine
Elveszett Lemez #17: A Long Winter – I’m So Bad With Goodbyes
Elveszett Lemez #18: Anah Aevia – Realize You’re Dead
Elveszett Lemez #19: Inkling – Minute
Elveszett Lemez #20: Bloodjinn – Leave This World Breathing
Elveszett Lemez #21: Boywunder – The Roulette Moment
Elveszett Lemez #22: If Hope Dies – Life In Ruin
Elveszett Lemez #23: Aftershock – Through The Looking Glass
Elveszett Lemez #24: Endthisday – Sleeping Beneath the Ashes of Creation
Elveszett Lemez #25: Undying – The Whispered Lies of Angels
Elveszett Lemez #26: Overcast – Fight Ambition to Kill