Első lemezes turnét tervez a Suicide Silence

suicide_silence_2013_nuskull

Idén szeptemberben tölti be tizedik születésnapját a Suicide Silence debütlemeze, a The Cleansing. Ennek alkalmából a banda ünnepi turnéra indul, amelyen elejétől a végéig eljátsszák majd a deathcore műfaj egyik alaplemezét – árulta el Alex Lopez dobos egy friss interjúban. A pontos dátumokat egyelőre nem tudni, de valószínű, hogy egy őszi észak-amerikai körről lesz szó, szóval nekünk itt Európában egyelőre korai bárminek is örülnünk.

Persze eleve kérdés, hogy a rajongótábor mekkora része örülne egyáltalán egy olyan Cleansing-bulinak, ahol a néhai Mitch Lucker helyett Eddie Hermida énekli a dalokat. Pláne azután, hogy az új lemez miatt a közönség jó része gyakorlatilag kiátkozta a frontembert és/vagy az egész bandát, akik ezzel a turnéval könnyen lehet, hogy csak még jobban magukra haragítják majd az elégedetlenkedő hangokat. Előre látjuk a „most meg ezzel próbálják kiszúrni a szemünket, szánalmas!!!” kommenteket.

A zenekar egyébként az év fennmaradó részében máris nekiáll a következő lemeze megírásának, ami Mark Heylmun gitáros egy friss nyilatkozata szerint vagy hasonlítani fog az idei self-titled albumra, vagy nem. Kösz, Mark!