Élőben vette fel a Meshuggah az új lemezét, mert a korábbi anyagok túl "tökéletesen szóltak"

meshuggah

Újabb részletek derültek ki az október 7-én érkező új Meshuggah-lemezről. Ezúttal a zenekar dobosa, Haake osztott meg pár érdekes információt a lemez felvételéről:

„Ezt az albumot élőben vettük fel. 20-25 év után ez az első alkalom, hogy így csináltuk. Eddig az időkorlátok miatt nem tudtuk véghezvinni…”

„Az obzen és a Koloss fantasztikus albumok, de számomra egy kicsit túl tökéletesek. Nem teljesen jöttem rá, hogy hangzunk mi igazán. De ha élőben vesszük fel, hallhatjuk az egyenetlenségeket, valaki lehet, hogy egy kicsivel előtted játszik, valaki egy kicsivel mögötted. Ha elrontod, megölöd az energiát.”

„Számunkra azt jelentette ez az egész, hogy visszanéztünk azokra az albumokra, amelyeken felnőttünk, amik fontosak voltak számunkra, és formáltak minket az évek alatt, és mindegyik zenekarnak megvolt az energiája. A ’80-as és ’90-es évek lemezeinek a nyers hangzásáról beszélek. Ez az amit újra el akartunk kapni.”

Ezek után pláne, hogy kíváncsiak vagyunk a The Violent Sleep Of Reasonra.