Elismert európai zenei díjra jelölték a Harmed zenekart

Egy neves európai szintű zenei díjra jelölték a budapesti Harmed zenekart, ami akkora dolog, hogy még az Index is írt róla. A srácok a tehetséges új előadókkal foglalkozó Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) díjra esélyesek. A 16 jelöltből szakmai zsűri választja ki azt a nyolcat, akik 10 ezer euró értékű támogatást kapnak a nemzetközi karrierjük beindítására. Emellett a közönségszavazás nyertese is kap egy ötezer eurós díjat, ehhez itt szavazhatsz a bandára. A díjak átadója jövő januárban a holland Eurosonic showcase-fesztiválon lesz (ahol egyébként idén az Apey & the Pea is felléphetett a tavalyi Nagy-szín-pad-os győzelem után).

A Harmed eközben már egy ideje dolgozik a 2020-ra várható első nagylemezén. Nemrég az A38 Hajó feltöltött egy teljes koncertfelvételt a YouTube-csatornájára, amiben már több új szám is szerepel, mutatjuk is őket: