Egyben is megjelenik a Catharsis-életmű

Ahogy december elején is írtuk, idén néhány koncert erejéig újjáalakult a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb hardcore zenekara, a Catharsis, akik azóta már januárra is lekötöttek pár tengerentúli dátumot, sőt, bejelentettek egy bakelites megjelenést is. A találó című Light from a Death Star azonban nem egy új lemez: a négy bakelites kiadvány a zenekar teljes eddigi életművét tartalmazza, tehát a bemutatkozó 7″, a két nagylemez, a Samsara és a Passion, valamint a két split, a Newbornnal és a Gehennával megosztott lemezek szerzeményeit. A gyűjtemény teljessége miatt a zenekar utolsó dala, az Absolution is végre elérhetővé válik, ahogy a Jakab Zoliékkal megosztott Arsonist’s Prayer is felkerül az egyik lemezre egy olyan változatban, amit korábban sosem hallhatott senki a zenekaron kívül. A CrimethInc. kiadásában megjelenő gyűjtemény az eredeti bookleteket is tartalmazza majd, így hát tényleg nincs más hátra, mint előrendelni az ötven dollárba kerülő csomagot, és reménykedni abban, hogy az újjáalakulás Európát is érintse majd.