Egy másik világba repít a Korn és Corey Taylor közös száma

corey-taylor-and-jonathan-davis1

Emlékeztek még, hogy a kétezres évek elején, a megbízhatatlan fájlcserélők aranykorában hány System of a Down feat. Limp Bizkit feat. Papa Roach feat. Deftones és hasonló nevű mp3-fájl keringett az éterben, amiket ha letöltöttél, nyilván semmi közük nem volt semelyik állítólag érintett bandához? Na, a Korn és a Slipknot összeállításával már akkoriban is temérdek kattintást lehetett bezsebelni, azóta pedig eltelt jó tíz-tizenöt év, a nu metal mondhatni második virágkorát éli, az internet meg csak még nagyobb és szenzációhajhászabb lett.

És épp ezért volt óriási hír, amikor idén, 2016-ban kiderült, hogy a Korn soron következő lemezén bizony lesz egy olyan szám, amelyikben Corey Taylor tényleg szerepelni fog. Jon Davisék pedig hiába ígérgetik azóta is rendületlenül, hogy a The Serenity of Suffering című új albummal most már komolyan visszatérnek a gyökerekhez, és majdnem olyan kemények lesznek, mint az első lemezük idején, a közönséget mégis az csigázta fel legjobban az anyaggal kapcsolatban, hogy vajon az említett közös szám milyen is lesz. Nos, a várakozásnak és a találgatásoknak ezennel vége, a mai napon hivatalosan is megjelent az A Different World című dal, alább lehet is hallgatni, aztán véleményezni.

A The Serenity of Suffering október 21-én jelenik meg a Roadrunner gondozásában, az albumról eddig kiadott számokat és nyilatkozatokat itt követheted.