Egy korszak lezárul a Képzelt Városnál – búcsúbuli az A38-on

14102301_10154391236388886_9182320777860597854_n

Képzelt Város búcsúbuli, vendég: Hello Hurricane
Időpont: 2016. szeptember 3. 19:30
Helyszín: A38 Hajó
Belépő: 1200/1500Ft
Facebook esemény: Képzelt város – búcsúbuli, vendég: Hello Hurricane

Még a nyár elején készítettünk egy interjút a Képzelt Várossal, akik pont akkor jelentették be nem sokkal előtte, hogy két tag is távozik a poszt-rock zenekarból, pedig az akkor megjelent Köd egy fantasztikus lemez lett, egy újabb míves bejegyzés a poszt-rock hazai kultúrtörténetében. A formáció már 11 éve része a hazai szcénának, s ugyan a tagok jöttek-mentek a bandában, a jelentőségét folyamatosan fenn tudta tartani a Képzelt Város, sőt, jobbnál-jobb albumokkal örvendeztette meg a magyar poszt-rock színteret. A jelenlegi felállással utoljára szeptember 3-án fognak játszani az A38 hajón, ahol a Köd dalai mellett régi klasszikusok is fel fognak csendülni, ezért a megjelenés a csapat rajongóinak kötelező. A Képzelt Város előtt a Hello Hurricane fog fellépni, akik nemrég mutatták be a What I Can Hide című lemezüket, a csapat az est vendégeként fog bemelegíteni a színpadon. Az est után csüggedésre viszont semmi ok! Ugyanis a Képzelt Város folytatni fogja tovább a zenélést, Barta Gyöngyi csellista és Kocsis Szilveszter basszusgitáros helyére új zenészek fognak érkezni. Kíváncsian várjuk az új felállást! Addig is a kép alatt minden információ a koncerthez, és ha tehetitek menjetek el!