Ebéd mellé egy új Bekes Projekt videót, valaki?

A Bekes Projekt ugye Zahorán Csabi (kép baloldala, szakáll, ex-Blind Myself, ex-Insane..) basszeros, énekes, gasztroblogger aktív zenekara jelenleg a Billog formáció mellett. Készítettek már ők klipeket, hol „otthonosan”, hol nem, ezúttal az egyenes című számuk kapott szöveges videót, ami egyben hivatalos képanyagként is funkcionál. Emellett a banda egy helyzetjelentéssel is szolgál most nektek, mely így szól:

„Végre elkészültünk egy elég régóta dédelgetett videóklip ötletünk megvalósításával, a végeredménnyel pedig maximálisan elégedettek vagyunk és rendkívül büszkék is, hogy egy szerintünk eléggé egyedi és sajátos hangulatú/képi világú videót hoztunk össze a lemez egyik „legslágeresebb” dalához, az Egyeneshez. A klipet teljes egészében mi forgattuk saját ötleteink alapján, a felvételekben pedig nagy hasznát vettük Laczkó Tomi dobosunk saját tervezésű sín masinájának, amin a kamerát mozgattuk. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a videó kizárólag 100% élő felvételeket tartalmaz, úgynevezett ‘stop motion’ technikával készült az egész. A nyersanyag összeállításáért és az utómunkáért, effektelésért is Tomi volt a felelős, aki tényleg kiváló munkát végzett. Nagyon kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére!

Ami a zenekar körüli további dolgokat illeti, az utóbbi időben nem véletlenül lassultak le kicsit az események, hiszen vagy munkahelyi vagy éppen családi kötelezettségek miatt mindenki erősen el volt havazva, így a koncertezésből visszavettünk a tavaszhoz képest, de ez persze nem jelentett teljes tétlenséget. A klip körüli munkálatokon kívül már az új számokkal is sokat foglalkoztunk az utóbbi hónapokban és jelenleg 4 új dallal rendelkezünk, amire már íródnak a szövegek is. A szokásos év végi, születésnapi koncertünk december 5-én lesz hazai pályán a békéscsabai Csehóban, ahol miskolci cimboráink, az Inercy is vendégeskedni fog. ttps://www.facebook.com/events/944471125660632/

Beneveztünk a Talentométerre is és bízunk benne, hogy a zsűri minket is beválogat a legérdemesebbek közé és megmutathatjuk magunkat majd az elődöntőben az A38 Hajón október végén. Ha esetleg valaki a szavazatával támogatni szeretne bennünket, azt itt lehet megtenni: http://talentometer.hu/nevezettek/bekes-projekt